A botanikus kertek története egészen a 16. századig nyúlik vissza. Az orvoslás és a botanika, egészen a 19. század végéig nem számított különálló tudománynak, így a legelső kezdetleges füvészkertek is az orvosi egyetemek területein létesültek, hogy a hallgatók gyakorolhassák a gyógynövények azonosítását, alkalmazását. Az első igazi botanikus kertet Pisa egyetemén alapították 1543-ban.

Ez a korszak egybeesett a nagy utazók földrajzi felfedezéseivel és a növények megismerésében tett nagy előre lépésekkel. A távoli vidékekről, főként Amerikából és Ázsiából rengeteg új növényfaj érkezett Európába, amelyeket a botanikus kertekben honosítottak meg. Az addig szinte kizárólagosan gyógynövényes kertek szépen lassan kezdtek élő növénygyűjteményekké formálódni. A fő hangsúly ebben az időben a gazdaságilag hasznos növényeken és azok tanulmányozásán volt, ennek okán több új botanikus kert is létesült, köztük a világ egyik legismertebbje, az angol Királyi Botanikus Kert, azaz a Kew. Kertjei olyan gyarmati növények meghonosításában működtek közre, mint például a kaucsukfa (Hevea brasiliensis) vagy a kínafa (Cinchona sp.), továbbá döntő szerepet játszottak a németalföldi monopólium megtörésében az ázsiai fűszerpiacon, azzal, hogy meghonosították a fűszertermelést a karibi térségben is.

Mindezekkel párhuzamosan a dísznövények iránti érdeklődés is növekedett. Az első, Törkországban őshonos tulipánok például 1554-ben kerültek Bécsbe, majd ezt követően a Leideni Botanikus Kertből indultak egész Európát meghódító útjukra. A termesztésre szánt új dísznövények gyűjtése a viktoriánus korban élte fénykorát. Számos trópusi, szubtrópusi fajt gyűjtöttek be ekkor a távoli területekről, olyan – ma is sok botanikus kertben látható és népszerű – növényeket, mint az amazonasi óriás-tündérrózsa (Victoria amazonica). Ezen különlegességek behozatala együtt járt az első, üvegtetejű, napfényes növényházak megépülésével. Ám míg egyeseket a nagy pálmák és más egzóták gyűjtése vonzott, addig mások inkább a lágyszárú évelőkre koncentráltak, így megjelentek az első kezdetleges sziklakertek is. A növényvadászok munkássága révén a botanikus kertek nem csak egyre gazdagabb gyűjteményekkel rendelkeztek, hanem bemutató helyekké is váltak és a növénytermesztők, faiskolások, hobbikertészek érdeklődésének középpontjába kerültek.

Az intézményes kertek tevékenységén túl sokszor a növénykedvelő kastélytulajdonosok is saját gyűjteményes kerteket alakítottak ki, változatos, főként fásszárú növényekkel. A 18. század közepétől kezdve ezen kastélykertekben terjedt el a tájképi, avagy az angol kertstílus. A kertek kialakításakor a természetes látkép utánzására törekedtek, ekkor jelentek meg a füves tisztásokkal tagolt erdős foltok, a ligeteken át kanyargó utak, a csörgedező patakok és mesterségesen épített tavak, barlangok, műromok, valamint a modern, ma is ismeretes sziklakertek. Az ilyen jellegű gyűjteményes kertekből több modern botanikus kertté vagy arborétummá formálódott a történelem folyamán – csakúgy, mint a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert – és a mai napig őrzi a régi idők lenyomatait és növényeit.

Napjainkban a gyűjteményes kertek összterülete körülbelül 100 000 hektár, világszerte több mint 2000 botanikus kert található, ahol mintegy 80 000 különféle növényfajt nevelnek, ez a ma ismert fajok közel egyharmada. Ennek ismeretében kétségünk sem férhet hozzá, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a növényvilág megőrzésében és a megőrzés fontosságának tudatosításában. Történelmüket szemlélve láthatjuk, hogy számos új elemmel és feladattal bővültek, folyamatosan fejlődtek és fejlődnek a mai napig. A 21. századi botanikus kertek felépítése és feladatköre nagyon sokoldalú és szerteágazó, erről a következő részben ejtek majd szót. Folytatás következik…

Források:

Fráter Erzsébet: Botanikus kertek a 21. században. Libri Könyvkiadó:Budapest, 2023.

Sara Oldfield: A világ legnagyobb botanikus kertjei. Booklands 2000, 2007.