Budafai Arborétum

Elérhetőségek

Budafai Arborétum

Az arborétum Kistolmácstól, Kiscsehitől és Bázakerettyétől egyaránt kb. 3 kilométerre található. Bázakerettyétől és a kiscsehi elágazástól aszfaltúton, Kistolmács felől a kék kereszt turistaúton közelíthető meg.
A budafapusztai arborétum területét alkotó erdők régen a Zichy család birtokában voltak. Az itt található vadászkastély 1926-ban épült, körülötte ekkor kis parkot és tavat alakítottak ki. Az uradalom államosítása után 1954-ben kezdődött meg az arborétum kialakítása egyrészt közjóléti célból, másrészt azért, hogy elősegítse az idegen vidékekről, távoli kontinensekről származó fafajok meghonosítását. A régi kastélyparkhoz kapcsolódva újat alakítottak ki, a meglévő kis tavat felújították. A parkban 132 féle tűlevelű és 88 féle lomblevelű fát ültettek el. Tavasszal, az azáleák virágzásakor az arborétum valódi tündérkertté változik, de a jegenye-, mamut- és a mocsári fenyők állományai egész évben különleges látványosságot kínálnak.
A 2000-től 2004-ig tartó aszályos időjárás következtében a szúkárosítás az arborétum magvát képező lucfenyvesben mintegy 10 hektáron a fák tömeges pusztulását okozta. Azóta az elpusztult fák helyére a szúkárnak ellenálló fákat, cserjéket ültettek.

Makk-Kaland Játszótér
A legkisebbekre is gondoltunk, amikor néhány évvel ezelőtt megépítettük a Makk-Kaland Játszóteret az arborétum szívében. Játszóterünk elemei akácból, egyedi fafaragásokkal készültek: makk-torony játszóvár, kalandmászóka-rendszer és egyensúlyozó pályarendszer, rugós cincér, makk csúszdatorony és mászófal, makk kötéltorony, pókhálócső és hintaágyas ringó várják a kicsiket.

A Zalaerdő Zrt. az utóbbi években felújíttatta a vadászházat, játszóteret hozott létre, valamint tűzrakó helyek, szobrok, emlékhelyek is épültek az arborétumban. Emlékmű jelzi a Budafapuszta 1-es számú fúrás helyét is, ahol 1937. február 9-én – Magyarországon először – megkezdődött a földgázbányászat.

Képek
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner