Csácsbozsoki Arborétum

A Csácsbozsoki Arborétum Zalaegerszeg keleti határában, Csácsbozsok városrészben, a városközponttól körülbelül 4 kilométerre található 83 hektáros védett terület, melyen Zala megye erdősült vidékének valamennyi jellemző fa- és cserjefaja megtalálható. Domborzata változatos, minden kitettség fellelhető. Tengerszint feletti magassága 196-302 méter között változik. A laposabb részeken mocsártölgyek, mocsárciprusok találhatók, míg a domboldalakban és tetőkön tölgyesekbe, bükkösökbe érkezünk.
Egykor a zalavári apátság birtoka volt, melyet már a második világháború előtt az egerszegiek kedvelt kirándulóhelyeként tartottak számon. Később, 1945-ben állami tulajdonba került, a zalaegerszegi erdészet kezelésébe. A második világháború alatt a lucfenyves nagy részét hadicélra kitermelték, helyére lucfenyőt, továbbá 30-40 féle örökzöldet, illetve lombos fát ültettek.

 
Kutatási és oktatási céllal létrehoztak egy 16 jegenyefenyő fajból álló kísérleti területet, ahol az egyes fajok ültetési hálózatának és növekedésének összefüggéseit vizsgálták.

A 42 hektár bekerített területet 750 hektárnyi erdő veszi körül, amelyen keresztül 2001 novemberében egy 7,3 kilométer hosszú makadámút épült – jelentősen javítva az erdőtömb feltártságát.

A zalaegerszegi önkormányzat az arborétum magterületét 2001-ben helyi jelentőségű természeti értéknek nyilvánította, amelynek célja az ott lévő természeti értékek megőrzése, a kialakított dendrológiai gyűjtemény hosszú távú fenntartása és a lakosság pihenését, kikapcsolódását szolgáló helyszín biztosítása.

Az arborétumban a védett növényfajok közül megtalálható egyebek mellett a szálkás pajzsika, a szártalan kankalin, a turbánliliom, a farkasboroszlán, a ciklámen, a pirítógyökér, a kétlevelű sarkvirág, a tavaszi tőzike, továbbá számos madársisak és nőszőfű faj.

Képek
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner