Növényportrék – A bugás és cserjés hortenziák a kertben

Kiss Fábián - Bíró Máté (szerk.)
Kevés növény tudja olyan bájjal és gazdagsággal megtölteni a nyárvégi kertet, mint a bugás és a cserjés hortenzia. Miközben a legtöbb virágzó díszcserje már elbúcsúzott, ezek a hortenziák júliustól egészen szeptember közepéig ontják látványos, hófehér, rózsaszínes vagy zöldes árnyalatú virágaikat. Dús virágzatuk, elegáns lombozatuk és egyszerű gondozhatóságuk révén méltán tartoznak a legkedveltebb díszcserjék közé mind a magánkertekben, mind a parkokban.
Attachment Image

A bugás hortenzia (Hydrangea paniculata) Kelet-Ázsiából származó, lombhullató cserje, amely kedvező körülmények között akár két–három méter magasra is megnőhet. Erőteljesen elágazó hajtásrendszerét nyár közepétől hatalmas, kúpos virágbugák koronázzák, amelyek kezdetben zöldesfehérek, majd az ősz közeledtével halvány rózsaszínbe, végül enyhén barnás árnyalatba hajlanak. A cserjés hortenzia (Hydrangea arborescens) Észak-Amerika erdeiből származik, és alacsonyabb, bokros növekedésével, kerekded, tömött virágzataival tűnik ki. A legismertebb ‘Annabelle’ fajta hatalmas, hófehér, gömb alakú virágfejeivel a nyári kertek klasszikus dísze, de az utóbbi években megjelentek rózsás árnyalatú fajtái is, mint az ‘Incrediball Pink’ vagy az ‘Invincibelle’.

Mindkét faj a napfényes, világos fekvést kedveli, de a tűző, perzselő délutáni nap ellen meghálálja az enyhe árnyékolást. Félárnyékban is szépen fejlődik, különösen akkor, ha a talaj nedvességtartalma állandó. A bugás hortenzia kifejezetten vízigényes növény: gyökerei sekélyen terülnek el, ezért a kiszáradást rosszul tűri. A rendszeres, mély öntözés elengedhetetlen, különösen a virágzás időszakában, amikor a növény intenzíven párologtat. A talaj felszínét érdemes vastag rétegben mulccsal takarni – ez nemcsak a nedvesség megtartását segíti, hanem a gyökereket is védi a hőingadozástól.

A hortenzia legszebben laza szerkezetű, humuszban gazdag, jó vízáteresztő, enyhén savanyú talajban fejlődik. A túl kötött, meszes földet mindenképpen javítsuk komposzttal vagy savanyú tőzeggel. Az ültetés ideje tavasszal vagy kora ősszel a legkedvezőbb, amikor a talaj kellően meleg, de nem túl száraz. Ültetéskor a gyökérlabdát érdemes vízbe áztatni, majd a növényt olyan mélyre helyezni, hogy a földfelszín a cserép szintjével essen egybe. Az ültető gödör földjéhez keverjünk komposztot vagy érett marhatrágyát, a végén pedig alaposan öntözzük be és takarjuk mulccsal a tövet.

A tápanyag-utánpótlás szempontjából a hortenzia nem igényel túl sokat, de meghálálja a gondoskodást. Tavasszal, rügyfakadáskor érdemes lassan oldódó, virágzó díszcserjék számára készült műtrágyát kijuttatni, vagy egy vödör komposztot a növény tövéhez teríteni. A túlzott nitrogéntrágyázás kerülendő, mert ugyan buja lombot eredményez, de a virágzást gyengíti, és növeli a fagykárok kockázatát.

A metszés a hortenziák bőséges virágzásának egyik kulcsa. A bugás és a cserjés hortenzia egyaránt az új hajtásokon hozza virágait, ezért minden tavasszal, a rügyfakadás előtt bátran vissza kell metszeni a vesszőket. A hajtásokat a földtől számítva 25–30 centiméter magasságban, erős, kifelé néző rügy fölött vágjuk vissza. Ez serkenti az új hajtások képződését, és erőteljes, nagy virágfejeket eredményez. A tél folyamán elnyílt virágfejeket nem szükséges azonnal eltávolítani, mivel azok védik a bokrot a fagyoktól, és a zúzmarával borított, száraz virágzat télen is különleges látványt nyújt.

A hortenziák szaporítása egyszerű, még a kezdő kertészek számára is. Legkönnyebben nyár elején, zöld dugványról nevelhetünk új töveket: egy 10–15 centiméteres hajtásvéget vágjunk le, alsó leveleit távolítsuk el, és homokos, nedves közegbe dugjuk. Néhány hét alatt gyökeret ereszt, és őszre már kiültethető. Egyes fajták gyökérsarjakkal is szaporíthatók, amelyeket tavasszal óvatosan leválasztva önálló növényként nevelhetünk tovább.

A bugás hortenziák közül a ‘Limelight’ limezöldből rózsaszínbe hajló virágbugáival, a ‘Pinky Winky’ kétszínű virágzataival, vagy a ‘Vanille Fraise’ eperhabra emlékeztető árnyalatával különösen kedvelt. A kisebb kertekbe vagy balkonokra a törpe ‘Bobo’ ideális választás. A cserjés hortenzia klasszikus ‘Annabelle’ fajtája a fehér virágú hortenzia megtestesítője, míg a ‘Grandiflora’ erősebb szárú, kevésbé hajlamos a virágfejek lecsüngésére.

Bár a hortenzia viszonylag ellenálló növény, időnként előfordulhatnak kártevők, például levéltetvek, atkák vagy pajzstetvek. A túlöntözésből adódó gyökérrothadás, valamint a levélfoltosság is gyakori probléma lehet sűrű, párás ültetvényekben. A legjobb védekezés a megelőzés: szellős bokorforma, jó vízelvezetés, mérsékelt öntözés és a lehullott levelek eltávolítása. Ezekkel az egyszerű lépésekkel a hortenzia hosszú éveken át egészséges és bőségesen virágzó marad.

 

A bugás és cserjés hortenziák nemcsak színpompás virágaikkal, hanem struktúrájukkal is kiemelik a kert formáit. Szoliterként, csoportosan, vagy vegyes évelőágyásokban egyaránt jól mutatnak. A romantikus kertekben különösen szépen társíthatók rózsákkal, árnyékliliommal vagy astilbével, modern környezetben pedig díszfüvek mellett, akár sövényszerű sorban is lenyűgöző hatást keltenek. Virágaikat a méhek és pillangók is szívesen látogatják, így a hortenzia nemcsak esztétikai, hanem ökológiai értéket is képvisel.

A hortenzia tehát a nyárvégi kertek igazi királynője: elegáns, gazdag, tartós és meglepően igénytelen. A bugás és cserjés fajták bőséges virágzásukkal, jó fagytűrő képességükkel és hosszú életükkel olyan növények, amelyek egyszerre díszítenek és megnyugtatnak. Aki egyszer elülteti őket, hamar megtapasztalja, hogy a hortenzia nem csupán növény – hanem a kert lelke, amely szeptember közepéig hűségesen visszaadja mindazt a gondoskodást, amit kapott.

banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner