Érzékelések kertje és Aomori park
Az Aomori parkot még 2012 áprilisában álmodta meg a Kecskeméti Szent László LC klubtagsága, alkalmat adva arra, hogy részvétüket és egyben partnerségüket is kifejezzék az 1 évvel azelőtt történt japán földrengés és cunami áldozatai és hozzátartozói számára.
A japán nép iránti tisztelete jeléül a klub azóta több, mit 50 fával gazdagította a parkot, melyet több japán nagykövet is megtisztelt látogatásával a Sakura ünnep idején. A tagság kezdeményezésére 2015-től japán testvérvárosunk Aomori nevét viseli a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtt elterülő park.
Az Érzékelések kertje a vakok és gyengénlátók, illetve az egyéb sérüléssel élők számára készült pihenőkert, valamint a fiatalok érzékenyítésére is használható, mivel tapogatható szobrok, szélharangok, ütögetésre hangot adó térplasztikák, illatozó, ehető és tapintható növények kaptak itt helyet.
A liget többféle érzékszerv által befogadható információk felfokozásával (hallás, szaglás, tapintás), érzékelhetővé teszi, hogy becsukott szemmel bárki átélhesse egy vak ember hétköznapi problémáit.
A parkba elhelyezett tapogatható tereptárgyak anyaga, faktúrája, hangja a különböző érzékszervek játékos megmozgatását célozza.